Pályakerékpáros EB: izgalmas záró nap

Szombaton a nők is megkezdték az omnium versenyszámot, miközben a férfiakra még várt a versenyszám második napja.

Megrendezték továbbá a férfi 4000 és 1000 métereket, valamint a női 500 méteres üldözőversenyt is. Újdonság volt idén, hogy külön számként az elemination is bekerült a programba. Vasárnap következett a keirin, a férfi madison, a női 3 kilométer és a női omnium második napja.

A női omnium verseny első napján Laura Trott nem sokat hibázott. A scratchben elért második helye volt a legrosszabb pozíciója, így vezető helyről várhatta a második napot. Amalie Dideriksen a fiatal dán lány is a scratch verseny után lehetett kissé csalódott az ott elért hatodik helyezésével. Laurie Berthon a harmadik helyről folytatta a második napon. A második napon a francia lány kezdte szorongatni Trottot, amikor megverte őt 500 méteren, de az egy körös leborításban már visszavágott a brit. Közben a dán lány se csúszott sokkal hátrébb összetettben. A pontversenyen már Trott előnye majdnem 30 pont volt Dideriksen előtt. A végső pontverseny után az első két hely sorsa nem változott, azonban a litván Ausrine Trebaite kiváló versenyben két körelőnnyel fölért a dobogó harmadik fokára.

Számunkra érdekesebb versenyszám volt a férfi 4000 méteres egyéni üldözéses verseny ahol Lovassy Krisztián új országos csúcsot futott 4:34:483-as idővel. A hazaiak legnagyobb örömére Stefan Kueng alaposan a gázra lépett és 4:15:678-al jutott a döntőbe, ahol a német Domenic Weinstein volt az ellenfele. A döntőbe Kueng még jobban bekeményített és saját idejét egy másodperccel javította meg. A bronzéremnek a holland Dion Buekeboom örülhetett, csupán 5 tizeddel legyőzve a francia Julien Moricet.

Krisztián az igen látványos utolsó kiállós versenyben is indult, ahol végül a 11. helyen végzett. Ebben a versenyszámban a francia kiválóság, Bryan Coquard diadalmaskodott az olasz Simone Consonni és a brit Cristopher Latham előtt.

A férfi omnium második napját az orosz Viktor Manakov kezdhette az élről, de a második napon már nem tudott beleszólni a verseny kimenetelébe. A mindent eldöntő pontverseny előtt Elia Viviani vezetett, mindössze 6 ponttal a holland Tim Veldt előtt és 14 ponttal az olimpiai bajnok Lasse Norman Hansen előtt. A hollandnak a pontverseny során mindössze 4 pont jutott, így teljesen elszálltak a dobogós reményei. Vivianinak elégnek bizonyultak a hajrákban szerzett pontok. Hansen egy körelőnnyel és pár jó hajrával a második helyet tudta megszerezni, míg a brit Jonathan Dibben a két körelőnnyel és pár hajrágyőzelemmel a pontversenyt megnyerve lett a harmadik.

A férfi 1 kilométeren már szinte meg sem lepődhettünk, hogy a holland Jeffrey Hoogland diadalmaskodott 1:00:350-es idővel. Ugyancsak kerek egy perces idővel lett második a német Joachim Eilers. A harmadik helyre férkőzött be a cseh Robin Wagner éppen hogy kicsúszva a hatvan másodpercből.

A férfi keirinben Szalontay Sándor a reményfutamig jutott, amikor a cseh és holland fiúval harcolva kissé túlvállalta magát és hatalmast bukott. Sándor szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszta az incidenst. A döntő igen izgalmasra sikerült. A rajtnál állhatott a fiatal cseh Pavel Kelemen és honfitársa Tomas Babek. A franciáktól Michael Dalmeida és a világbajnok Francois Pervis. Továbbá a lengyel Krzysztof Makesel és az orosz Denis Dimitriev. A névsort olvasva várhattuk, hogy a világbajnok leigázza a mezőnyt vagy esetleg az orosz kiválóság megszorongatja őt. Pavel Kelemen ezt nem így gondolta. Egy hatalmas futamban hárman szinte egyszerre metszették át a célvonalat, de éppen elegendő különbséggel a cseh fiú örülhetett az aranynak Pervis előtt, akit Dmitriev követett.

A női keirinben a sprintfutamok során sem hibázó Elis Ligtlee örülhetett az aranynak, Virgine Cueff és Ekaterina Gnidenko előtt.

A férfi madisonban szokásos módon hatalmas sprinteket láthattunk. Főként a francia és az olasz páros között folyt a csata, ahogyan még év elején a világbajnokságon is. De mindhiába hiszen a spanyol és orosz páros körelőnyt tudott kiharcolni ami a madisonban mindent felülír. Mivel az orosz Mikhail Raidonov és Andrey Sazanov nem szerzett pontot így nekik egy biztos ezüsttel kellett beérniük. A harmadik hely sorsa mindössze egy ponton múlt a franciák javára, tehát Morgan Kneisky és Bryan Coquard lett a bronzérmes. 2015 Madison európa bajnoka Sebastian Mora Vedri és Albert Torres Barcelo.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes