Kérdések és válaszok: Sutkó Mihály

A közelgő Central European Tour kapcsán beszélgettünk Sutkó Mihály főszervezővel.

Miként kerültél kapcsolatba a kerékpársporttal?

- Az egykori Szovjetunióban Huszt városában születtem. Ott is kerékpároztam sokáig Ungváron, majd a rendszerváltást követően Magyarországra pontosabban Miskolcra hívtak edzőnek 1991-ben. Kezdetben az MVSC kerékpáros szakágát vezettem, majd később versenyszervezéssel kezdtem foglalkozni. Első versenyemet 1994-ben hoztam tető alá, később három évig voltam a Tour de Hongrie főszervezője, ám belefáradva az akkori rengeteg jogvitába kezdtem bele a Central European Tour sorozatába.

Immáron több éve 1.2-es versenyek sorozataként zajlik a CET, amely így fontos állomása a világbajnoki valamint az Olimpiai kvalifikációért küzdő kerékpárosoknak. Milyenek a visszajelzések?

- A Central European Tour mögött rengeteg munka áll. Az évek alatt sikerült elérni, hogy Kassa révén immáron az országhatáron is túlnyúljon az eseményünk. Szinte csak pozitív visszajelzések érkeznek, büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt évben is csak egyetlen hibát találtak a versenybírák a lebonyolításban, holott vannak olyan viadalok, amelyek során több lapot is teleírnak. Elégedettek ezzel a versennyel a környező országok versenyzői is. A versenyek beleilleszkednek a nemzetközi versenynaptárba, nem ütik a környező országok versenyeit sem.

Sokáig csak Te szerveztél UCI kategóriás versenyt hazánkban, ennek mi lehet az oka?

- Egy nemzetközileg bejegyzett versenyből ma nem lehet pénzt keresni. Fizetni kell az UCI-nak a nevezést, a csapatok elszállásolását, étkeztetését, az útvonal lezárásokat, a rendőri erőket, a motoros biztosítást, díjazást és még hosszasan sorolhatnám. Ez elég nagy összeg naponta. Profitorientált szervezetek manapság nem jellemzően rendeznek versenyeket, mert nem tehetők nyereségessé…Mi is 3-4 különböző csatornából tudjuk évről-évre előteremteni azt a napi 8-10 milliós költségvetést, amely szükséges a versenyek magas színvonalú megrendezéshez (önkormányzati források, pályázatok, szponzori bevételek, szövetségi támogatás).

Egy kicsit jobban belefolyva a dolgokba mennyi pénz kell egy 1.2-es verseny megszervezéséhez?

- Sokan félre vannak informálva bizonyos dolgokról. A Central European Tour megrendezése általában nulladós vagy éppen mínuszos, és eddig mindössze egyetlen alkalommal kapott támogatást az MKSZ-től a tavalyi esztendőben 6 millió Forint összegben. Emellett elsősorban a saját kapcsolatrendszeremnek, másodsorban a CET versenyeivel kapcsolatos nemzetközi elismertségnek köszönhetően a Kerékpársport 2000 Sportegyesület (nem Kft. !!!) elindultunk az Itera cég által szponzorált pályázaton és több millió forintot nyertünk, amely az MKSZ-en keresztül folyt át. Ezzel kapcsolatban megdöbbenve láttam a minap a Bringasport hírlevelét, ahol úgy állítanak be, mintha én elloptam volna a szövetség pénzét. De éveket, eseményeket, projekteket mosnak össze tudatosan, így könnyen megtéveszthetik azokat, akik nincsenek napi szinten benne az MKSZ vagy az MKSZSZ életében. Visszatérve a pályázati pénzekre, az MKSZ mind a mai napig visszatart több millió forintot belőle (amikor beérkezett Polony elnök úr döntése alapján másra lett felhasználva, és az elnökségi üléseken rendre kitérő válaszokat ad arra a kérdésre, mikor lesz kifizetve az elszámolt összeg maradéka). Ebből is látszik, mekkora a fejetlenség hónapok óta a szövetség körül.

Természetesen itt Miskolcon az utánpótlás támogatást nem konkrétan lehetett versenyzőkre költeni, de a leírtak alapján Tarapcsák Péterrel együtt végigjártuk az iskolákat és az ehhez kapcsolódó kerékpáros tehetségkutató programokat elvégeztük, a TACX rendszerrel végrehajtott akciók mindenhol nagyon pozitív fogadtatásra találtak.. Sokan nem tudják, de az MKSZSZ szakmai beszámolójában tételesen szerepel, hogy a 2014-es esztendőben a programban részt vevő tagszervezetek összesen 3537 diákot teszteltek országos szinten - iskolákban és eseményeken  Többen támadtak azért is, hogy miért Felsőzsolcán és Ibrányban kerül megrendezésre az Időfutam és az Országúti Országos Bajnokság. Elsősorban azért mert az ottani önkormányzatok nagyon pozitívan álltak a dolgokhoz és kiváló minőségű utakon lehet megrendezni a versenyeket. Továbbá az is cél, hogy egy helyen kerüljön az utánpótlás és a felnőtt bajnokság megrendezésre, ezzel is csökkentve a tagszervezetek anyagi terheit, mindamellett, hogy egy nagyobb szabású esemény marketing szempontból is jobban eladható, mint 3-4 kisebb, egymástól elszeparált. És talán az is fontos, hogy az utánpótlás korú fiatal tehetségek élőben láthassák az elitben versenyzőket, ami számukra példaértékű lehet és további motivációt jelent.

Az ibrányi bajnokság pályájának egyetlen hátulütője csupán annyi, hogy nincs a körpályában komolyabb emelkedő. Lehet, hogy egy kicsit messzebb van a fővárostól, de egy debreceni vagy egy nyíregyházi kerékpárosnak sincs ennél közelebb Mosonmagyaróvár. A lehetőség mindenki más számára is adott, de úgy nem lehet OB-t rendezni, hogy én csak bizonyos korosztályoknak akarok versenyt szervezni, mert sajnos ilyenre is volt példa korábban.   

Számos egykori nagynevű kerékpárost csábítottál már az országunkba, ezeket miként sikerül elérned?

- Személyes kapcsolatok útján. Épp a minap kaptam egy nagyon szép köszönő levelet Pavel Tonkovtól, aki idén volt a CET sajtótájékoztatójának az egyik díszvendége. Itt megjegyezném, hogy ezeket a meghívásokat saját ötleteim alapján viszem véghez, így számomra teljes mértékben abszurd, hogy az MKSZ elnöke több millió forintért szeretett volna/szeretne alkalmazni egy a nemzetközi kapcsolatokért felelős személyt.

Az is féligazság, amely Brian Cookson UCI elnök látogatásával kapcsolatban jelent meg az elnök által irányított sajtófelelős tollából. A 2010-es UEC elnöki, a 2011-es és 2015-ös UCI elnöki látogatás is elsősorban az én kapcsolataimnak köszönhetően jött létre, az én ötletem volt.

Mondhatni, hogy Djamolidine Abdoujaparovval szinte baráti a viszonyunk. Nagy örömömre szolgált, de koránt sem volt egyszerű elintézni azt, hogy a válogatott ott lehessen az Azerbajdzsáni Körversenyen, amelyet az Eurosport televíziós csatorna is közvetített.

Mit tudhatunk meg az idei versenyekről?

- Az Olimpiai kvalifikáció évében nagyon fontos, hogy minél több kategorizált versenyen lehessenek ott a magyar kerékpárosok. Ennek kapcsán elkeserítőek voltak az elmaradt év eleji edzőtáborok illetőleg a versenyek. Most meg „mindenki” rácsodálkozik, hogy miért nem nyernek a fiúk a V4-eken. Sok minden függ a CET szempontjából is a pénteki közgyűlés alakulásától. Jelen pillanatban az biztos, hogy az első két verseny minden körülmény között megrendezésre kerül, egyelőre a harmadik futam illetőleg az augusztus 1-re tervezett GP Tiszagyenda kivitelezése még kérdéses.

1 hónap múlva itt vannak a bajnokságok, sem az eddig megrendezett versenyekhez (Hegyi OB, Diákolimpiai-versenysorozat elemei, Visegrád 4 UCI verseny) az MKSZ a beadott és elnökség által elfogadott tervekhez képest semmiféle támogatás nem kerültek kifizetésre eddig, a szerződések is hiányoznak.

Hiszen annak ellenére, hogy az MKSZSZ a 2015. január 19-én (hétfő) 10:30-11:30 között tartott MOB szakmai tervezési operatív egyeztetésén elhangzott instrukciók szerint hajtotta végre (olimpiai kvótaszerzés elősegítése a kvalifikációs évben, és erre a rendelkezésre álló erőforrások koncentrációja), Polony elnök úr előrevetítette – nem kívánja a betervezett és az MKSZ elnöksége által is elfogadott erőforrásokat UCI versenyek és hazai rendezésű bajnokságokra fordítani. Ő inkább kissé populista módon – és szembemenve a MOB idénre erőre megadott irányelveivel – utánpótlás nevelésre kívánja fordítani..

Viszont az idei évben rekord összeget emészt majd fel az MKSZ iroda. Már a korábbi elnöknél – Katona Kálmánnál is kifogásolták, hogy az MKSZ iroda költségvetése kissé meghaladta a MOB előirányzatban foglalt éves költségvetéshez viszonyított 10 %-ot, azaz kb. 20 milliót évente. Nos azóta ez több, mint duplájára nőtt. Persze ezt a pénzt nem az utánpótlástól vették el..

Egyébként az MKSZ elnökségét sem tájékoztatják lényeges dolgokról, 6 hónap alatt nem tudták beazonosítani, kihez kapcsolódik a sokszor emlegetett 30 milliós hiány. Ezek elnökségi üléseken elhangzott tények.

Nem látjuk az MKSZ bankszámla mozgásait, annak ellenére, hogy jogi és anyagi felelősséggel is tartozunk a szövetség működéséért, valamint többször is kérték az elnökségi tagok és a felügyelő bizottság is. Ez nagyon messze van az elnökké választásakor ígért transzparenciától. A főtitkárral (saját beosztottjával) együttesen rendelkezik a bankszámlamozgásokkal kapcsolatosan. És nem adnak megfelelő információkat.

Ez egy igazi „one man show”, akihez egy elnökség, egy felügyelő bizottság, illetve a sportszakma csak asszisztálhat. Hogy mi a szabályos, jogszerű, az egyedül az ő pillanatnyi érdekének megfelelően kerül kialakításra. És ha megszavazzák az általa beterjesztett javaslatot, ez a számára kényelmes állapot tartósan fenn fog maradni…

De térjünk vissza a Central-European Tourhoz. A mezőny összetételével kapcsolatban - általában minden évben erős csapatok vannak itt, nagyjából már körvonalazódni látszik a peloton. Az biztos, hogy itt lesz a Kolls-BDC csapata illetőleg az Itera-Katusha. A tavalyi év végén még az is felmerült, hogy lehetne a rendezés valamint a mezőny alapján 1.1-es besorolású is a verseny, azonban egy 1.2-es és egy 1.1-es egynapos költségei között közel háromszoros a differencia. Most nyilván az következik, hogy ilyen erős mezőnyben nem lehet pontot szerezni, de Lovassy Krisztián korábbi szereplése ennek ellentmond és azt is látni kell, hogy bárhol indulnak a magyar versenyzők Europe Tour versenyeken, ugyanazokkal az ellenfelekkel találkoznak.

Én 1991 óta itt lakom Magyarországon, évekig foglalkoztam a női válogatottal, segítettem és most is segítem a férfi válogatott versenyekre való kijutását, illetve költséghatékony működését. Ez több milliós megtakarítás ahhoz képest évente, amit egyébként ki kellene fizetni. Elnökök jöttek-mentek, de mindig a magyar kerékpársportért dolgoztam/dolgozom.

Fotó: Vanik Zoltán (az MKSZ által kiadott hivatalos sajtóközleményből)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes