Napi eszpresszó 2014. december 8. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői a Team Wiggins, az IAM Cycling, a Neri Sottoli, Bryan Coquard, az Astana csapata valamint Paul De Geyter.

A Sky lesz a szponzora Wiggins kontinentális csapatának is

Legalábbis valamilyen formában biztosan. A legfrissebb hírek szerint a Sky, a Rapha és a Pinarello is támogatja majd Bradley Wiggins kontinentális csapatát, habár vélhetően egyik márka megnevezése sem szerepel majd a gárda nevében.

„Reméljük, hogy sikerül egy sikeres modellt felépítenünk, amely mind az országúton, mind pedig a pályán győzelmeket arathat. Az, hogy a Sky mint támogató e mögé a projekt mögé is odaáll egy fantasztikus dolog,” – mondta Shane Sutton.

A csapat kerete vélhetően a következőképpen néz majd ki: Steven Burke, Germain Burton, Mark Christian, Gabriel Cullaigh, Scott Davies, Owan Doull, Matt Gibson, Jake Kelly, Chris Latham, Chris Lawless, Andrew Tennant, Mark Stewart, Oliver Wood.

Az IAM Cycling tulajdonosa megemelte a csapat költségvetését

Az IAM Cycling tulajdonosa Michael Thétaz kis túlzással megduplázta a csapat költségvetését a 2015-ös idény World Tour elvárásaihoz való megfelelése érdekében. A jelenlegi 10 millió Eurós befektetését 15 millióra emelte.

„Valahol 10 és 15 millió Euró között lehet majd a 2015-ös költségünk. Stabilak leszünk, 29 kerekest tervezünk a keretbe, akik minden körülmény között megkapják majd az alapfizetésüket. Ausztráliában kezdődik a szezon, amely egy új piaca a cégnek,” – nyilatkozta Thétaz.

A Neri Sottoli nagyon bizakodó a Giro meghívással kapcsolatosan

Miután az MPCC felfüggesztette a csapat tagságát ismét a média középpontjába került a Neri Sottoli gárdájának a Giro d’Italiára szóló szabadkártyája, mivel ugyebár megnyerték a Coppa Italia küzdelmeit, amely automatikus meghívást eredményezne; elvileg.

„Nem tudom, hogy a Giro d’Italia szervezőinek most mik az elképzelései velünk szemben így hogy kikerültünk az MPCC szervezetéből. Nagyon bizakodó vagyok a szabadkártyát illetően, amely alapból az Olasz Körverseny meghívóját is jelenti. Bízom benne, hogy a franciaországi versenyeken sem fog problémát okozni ez az eset,” – mondta Angelo Citracca csapatvezető.

Coquard a Giron és a Touron is ott lenne

Bryan Coquard reménykedik benne, hogy 2015-ben a Giro d’Italia valamint a Tour de France három hetesei is központi szerepet játszhatnak majd a versenynaptárában. Mint ismeretes a Europcar sprintere idén átesett a Francia Körverseny tűzkeresztségén, sőt öt alkalommal az első tízben tudta zárni az aktuális mezőnyhajrát.

„Nagyon élvezem így télen a pályaversenyzést, de jövő évben egyértelműen az országútra koncentrálok majd, szeretnék ott lenni a Giro d’Italia valamint a Tour de France kettősén. Úgy gondolom, hogy az idei Tour elfogadhatóan sikerült számomra, ám úgy vélem, hogy tudok annyit fejlődni, hogy harcban lehessek a zöld trikóért. A jövőt tekintve sajnálatos, hogy pénzügyi problémáink vannak. Egy éve még biztos, hogy hátravan a csapatnak, de remélem, hogy utána is folytathatjuk, már csak azért is, mert ez egy fantasztikus közösség,” – nyilatkozta Coquard.

Az UCI megvárja a Licence Bizottság beszámolóját az Astana helyzetéről, mielőtt döntenének a sorsukról

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke Brian Cookson a tegnapi napon úgy nyilatkozott, hogy mindenféleképpen megvárják a Licence Bizottság jelentését mielőtt döntenének az Astana csapatának sorsáról.

„Mindenféleképpen meg kell várnunk a Licence Bizottság jelentését mielőtt döntenénk az Astana csapatának jövőjéről. Nehéz helyzetben vagyunk, így meg kell állapítanunk, hogy egy csapat sértette-e meg a szabályokat vagy csak egyéni bolondságokról volt szó,” – vélekedett a helyzetről Cookson.

Paul De Geyter szerint akár nagy gondba is kerülhet az Astana

Számos amerikai kerekes ügynöke Paul De Geyter szerint akár nagy gondba is kerülhet az Astana csapata még abban az esetben is, ha megkapják a World Tour licencet.

„Sajnálatos módon számos versenyszervező el fog majd azon gondolkodni, hogy szívesen látná-e az Astana csapatát a versenyein. Habár a kiemelt viadalokon csak limitált számú gárda szerepelhet a Pro-Kontinentális vonalból, ennek ellenére még azt sem tartom kizártnak, hogy a Tour de France rendezői sem biztosítanak majd lehetőséget számukra,” – osztotta meg a gondolatvilágát az olvasókkal De Geyter.  

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes