Lars Van der Haar nyerte az idei első Cyclo-Cross Világkupa futamot
A pimaszul fiatal Lars Van der Haar címvédőként vágott neki az idei első Cyclo-Cross Világkupa futamnak, ahol nem is bízott semmit a véletlenre és magabiztosan nyerte meg a versenyt. A jövőre már a Giant-Alpecin csapatát erősítő kerekes természetesen elégedett volt a teljesítményével.
„Már az első körben nagyszerűen éreztem magam, minden tökéletesen ment. Próbáltam elől helyezkedni, majd nyomást helyezni az élen haladó Kevin Pauwelsre, aki végül hibázott is. Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, nagyon jól sikerült az első verseny, így értelemszerűen bizakodva tekintek előre,” – nyilatkozta Van der Haar.
Pauwelst végig gyomorgörcsök hátráltatták
A végül a második helyen záró Kevin Pauwelst a verseny folyamán szinte végig gyomorgörcsök hátráltatták, ám ennek ellenére is szimpatikusan elismerte, hogy Lars Van der Haar volt a mezőny legerősebb versenyzője.
„Sajnos végig görcsölt a gyomrom, ám egy pillanatig sem vitatom el, hogy Lars Van der Haar volt ezen a napon a legerősebb. Innom kellett volna, hisz a szokásosnál jóval melegebb volt, így a végére egy kicsit még ki is száradtam. Talán majd legközelebb,” – nyilatkozta kissé elkeseredve Pauwels.
Wouter Cleppe nyerte a hazai SuperCross sorozat nyitányát
Kazincbarcikán vette kezdetét a hazai Cyclo-Cross sorozat, ahol SuperCross idei első állomását a belga Wouter Cleppe (Ram Alpine Bike) nyerte, aki érdekességképpen egy átalakított Mountain Bike-al vágott neki a viadalnak. A második Fejes Gábor (Bátorfi Agria), míg a harmadik Stefan Gajdosik (BikePro Banka Bystrica) lett.
Jakob Fuglsang máris közölte, hogyha nem kapja meg az Astana a World Tour licencet távozik
Lényegében egy szűk hét leforgása alatt három Astana kerékpáros is megbukott doppinggal – Maxim Iglinskiy, Valentin Iglinskiy és Ilya Davidenok – amely akár komoly gondokat is okozhat a csapat életében, hisz Brian Cookson a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke vizsgálatot indított a kazah gárda ellen, amely legrosszabb esetben akár még a World Tour licencükbe is kerülhet.
„Nem olyan jó a helyzet, mint ahogyan azt az emberek gondolják. Én nem tudok mit tenni a dopping ellen, de remélem, hogy minden rendben lesz és több problémánk már nem fog adódni. Amennyiben a csapat elveszíti az első osztályú tagságát, abban az esetben távozni fogok,” – mondta Jakob Fuglsang a csapat dán versenyzője.
Moreno Hofland nyerte a Hainani Körverseny első szakaszát
Tavalyi remeklését követően idén is remekül kezdte a kiemelt kategóriás Hainani Körversenyt Moreno Hofland (Belkin). A fiatal holland kerekes ugyanis magabiztosan nyerte a Chengmai körüli első 85 kilométer etapot. A mezőnyhajrát követően a második Andrea Palini (Lampre-Merida) míg a harmadik Ondrej Rybin (Dukla-Praha) lett. Összetettben természetesen ugyanez a helyzet.
Sylvain Chavanel nyerte a nemzetek kronóját
Franciaországban Herbies környékén egy 51 és fél kilométeres egyenkénti időfutam-versennyel zárult az idei Europe Tour sorozat. A leggyorsabb időt végül Sylvain Chavanel (IAM Cycling) futotta megszerezve így a győzelmet Jeremy Roy (FDJ.fr) illetőleg Reidar Bohlin Borgersen (Team Joker) előtt.
Chavanel: Szerencsém volt, hogy Tony Martin nem volt itt
Sylvain Chavanel nem kizárólag saját magának köszöni a győzelmét, hisz elmondása szerint, amennyiben Tony Martin az Omega Pharma-Quick Step versenyzője is a mezőnyben lett volna, akkor fikarcnyi esélye sem lehetett volna a győzelemre.
„A múlt év győztese Tony Martin idén nem állt rajthoz. Ez nekem természetesen kedvezett, de nem volt ez azért ennyire egyszerű. A végén már nagyon nehéz volt tartani a ritmust, pláne így a szezon végének közeledtével. Nagyon várom már a pihenőt, amely alatt azt tervezzük a családommal, hogy bejárjuk a normandiai régiót,” – mondta Chavanel.
Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye