Napi eszpresszó 2014-06-25 (09:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Edvald Boasson Hagen, a Trek Factory Racing, az Astana, Jürgen Van den Broeck, Vincenzo Nibali illetőleg Sonny Colbrelli újabb sikere.

Boasson Hagen vélhetően kihagyja a Tourt. Immáron hivatalosan is megerősítésre került, hogy a Sky csapatának egyik legjobb segítője Edvald Boasson Hagen sérülés miatt nem lesz ott a jövő hét végén kezdődő Francia Körverseny rajtjánál. A 27 esztendős kerekes egyik lábával adódtak problémák, melynek okán kénytelen volt feladni a nemrégiben véget ért Route du Sud viadalt is, sőt a hétvégi nemzeti bajnokságon való szereplése is komoly veszélybe került. „A Giro után következett egy rövidebb pihenő időszak, majd újra megkezdtem a kemény edzéseket. Ekkor jöttek elő az Achilles problémáim. A Tour kimarad, de remélem, hogy a norvég bajnokságon rész tudok venni, utána pedig a Lengyel Körverseny szerepel a céljaim között,” – nyilatkozta Boasson Hagen. 

A Trek egyelőre még csak hat embert nevezett meg. Az Omega Pharma-Quick Step, a Lotto-Belisol ileltőleg az IAM Cycling után a Trek Factory Racing, Tour soráról tudhatjuk meg a legtöbbet. A csapat a Twitteren tette közzé első hat kerekesének nevét. Ez alapján Fabian Cancellara, Gregory Rast, Danny van Poppel, Markel Irizar, Haimar Zubeldia és Matthew Busche szereplése már biztos. A maradék három helyről ma döntenek.

Az Astana is közel áll a végső döntéshez. Egyelőre azonban még csak a kapitány Vincenzo Nibali illetőleg a remek formában lévő holland Lieuwe Westra helye biztos. A La Gazetta dello Sport információi szerint azonban Jakob Fuglsang, Andriy Grivko, Dimitri Gruzdev, Tanel Kangert, Michele Scarponi és Alessandro Vanotti rajthoz állása is készpénznek vehető. A fennmaradó egy helyre pedig Jacopo Guarnieri és Francesco Gavazzi kettőse pályázik.

Van den Broeck dobogóra szeretne állni. Habár eléggé kétes volt az idei szezonja a Lotto-Belisol kapitányának Jürgen Van den Broecknek, a csapata ennek ellenére is bízik benne, így megkapja az esélyt a közelgő Tour de France alkalmával. A tavalyi esztendő sem sikerült túl jól, ahol törött térdtől kezdve, vírusos megbetegedésén át szinte minden helyet kapott a palettán. Mindezek ellenére azonban Jürgen komoly tervekkel vág neki a viadalnak, szeretne az összetett első három versenyzője között zárni. „Jürgen remek állapotban van. Jóval erősebb mint amilyen tavaly ilyenkor volt. A csapat is támogatja, habár egy nagyon nehéz téli felkészülést hagyott maga mögött, de rengeteget készült, így esélyesként kíván harcba szállni,” – mondta Marc Sergeant sportigazgató.

Nibali 2015-ben megpróbálná a Giro-Tour duplát. Habár az idei Tour de France még csak el sem kezdődött az Astana kapitánya Vincenzo Nibali máris a jövőről beszélt. A „Cápa” az elkövetkezendő egy hónap során próbálja majd megmenteni a 2014-es évét, amely valljuk meg igazából eddig nem a sziporkázásairól szólt. Nibali nemes egyszerűséggel megjegyezte, hogy jövőre a Tourt megelőzően vissza kíván térni a Giro d’Italiara mégpedig azért, hogy megnyerje azt. Kérdés, hogy mit szól ehhez a taljánok újdonsült üdvöskéje Fabio Aru?

Colbrelli megállíthatatlan. Azok után, hogy nem kevesebb mint 12 Top 5-ös helyezést szerzett a Bardiani-CSF kerekese Sonny Colbrelli most néhány nap leforgása alatt már két győzelmet is ünnepelhetett. A Szlovén Körverseny során megtört az átok, majd tegnap a Giro dell’Appennino során folytatta a diadalmenetet és megnyerte idei első versenyét is. „Úgy vélem, hogy a Szlovéniában aratott győzelmem egyfajta fordulópont volt. Most már hiszek saját magamban, amely rettentően fontos. A csapatom nagyszerűen dolgozott, nagy tervekkel vágok neki a hétvégi nemzeti bajnokságnak,” – nyilatkozta Colbrelli.    

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes