Napi eszpresszó 2015. április 15. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Tom Boonen, Mark Cavendish, Roman Kreuziger, Adrien Costa, Robert Gesink valamint Davide Rebellin.  

Tom Boonen a Török Körversenyen térhet vissza

A Párizs-Nizza során elszenvedett bukását követően vállsérülése okán kénytelen volt kihagyni a tavaszi klasszikusokat az Etixx-Quick Step kerékpárosa Tom Boonen, aki előreláthatóan a Török Körverseny folyamán térhet majd vissza.

„Nagyon várom már a szezon előttem álló részét. Sohasem voltam még a Török Körversenyen, így izgatott vagyok az új benyomásokat illetően. Biztos, hogy nem leszek túl jó formában, de ez egy tökéletes felkészülés lehet a Giro d’Italia előtt. Vélhetően első ízben állok majd rajthoz az Olasz Körversenyen is, ahol szeretném minden erőmmel a csapat kapitányát Rogoberto Urant segíteni,” – nyilatkozta határozottan Boonen.

Cavendish is a Török Körön kíván formába lendülni

Tom Boonen mellett csapattársa Mark Cavendish is a Török Körverseny során kíván újfent formába lendülni. A brit kerékpáros ezt követően a Kaliforniai Körversenyen szerepel, majd pedig a Tour de France-ra való minél jobb felkészülés tölti ki a mindennapjait.

„A múlt évben nagyon jól sikerült ez a periódus, nyertem szakaszt Törökországban, Kaliforniában és a Svájci Körön is. Nagyon jó érzésekkel érkeztem a Francia Körversenyre, ahol sajnos már az első napon buktam. Nagyon szeretem a Giro d’Italiat, de optimálisan gondolkodva, sokkal jobb számomra ez a blokk. Persze szeretnék még részt venni a jövőben az Olasz Körön, de idén a Tour az elsődleges célom,” – mondta Cav.

Kreuziger meghallgatását megint elnapolták

Kezd lassan komikussá válni Roman Kreuziger esete. Mint ismeretes a Tinkoff-Saxo kerekesét a Biológiai Útlevelében még 2011-ben talált anomáliák miatt kezdték el rángatni. A Cseh Kerékpáros Szövetség tisztázta a kerekest, az UCI azonban a Nemzetközi Sportdöntő Bíróságnál fellebbezett. Kreuziger meghallgatásának időpontját többször is módosították, amelyet most Június 10-re toltak el.

„Őszintén megmondva bíztam benne, hogy elnapolják a dolgot, így a május 7-ei Giro d’Italiara megfelelő körülmények között készülhetek fel. Ráadásul előreláthatóan a verseny során sem fog semmilyen atrocitás sem érni,” – nyilatkozta Kreuziger.

Adrien Costa megint megcsillantotta tehetségét

A 2014-es Ponferrada-i Világbajnokság Junior időfutamának ezüstérmese ismételten csak megcsillantotta tehetségét, miután a Redlands Bycicle Classic összetettjének 3. helyén zárt. Habár ez nem UCI kategorizált viadal mégis a tengerentúl egyik kiemelt presztízsű viadala. A 17 éves bringás Phil Gaimon (Optum Pro Kelly Benefit) és Gavin Mannion (Jelly Belly) mögött állhatott fel a dobogóra.

„Nagy tervekkel érkeztem ide, amelyeket hellyel közzel sikerült is megvalósítanom. A legfőbb célom ebben az évben a Richmond-i Világbajnokságon való minél jobb szereplés lesz,” – mondta a California Giant-Specialized csapatának bringása.

Robert Gesink a Fleche Wallone klasszikusán tér vissza

Térdsülését követően a jövő hét szerdai Fleche Wallone klasszikusán tér vissza a mezőnybe a LottoNL-Jumbo sztárja Robert Gesink. A kerekes még márciusban egy edzés során bukott és ütötte meg csúnyán a térdét. Az Ardennek-i viadalt egyelőre felkészülés gyanánt használja, a Tour de France-ra való minél jobb felkészülés gyanánt. A Romandiai Körversenyre szeretne igazán formába lendülni.

Sötét felhők gyülekeznek Davide Rebellin feje felett

A napokban a Padovai Ügyészség előtt kellett megjelennie Davide Rebellinnek, aki ég mindig a 2008-as Pekingi Olimpiai Játékok pozitív esetét húzza, ráadásul adócsalás ügyében is perbe fogták. A CCC Sprandi Polkowice kerekesének mintájában anomáliákra bukkantak, így az első esetben akár még jól is kijöhet a történtekből, az adócsalás ügyében azonban akár még egy egyéves börtönbüntetés is kinézhet neki.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes