Napi eszpresszó 2015. február 18. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Rafaa Chtioui, Andrea Guardini, Michal Kwiatkowski, az Optum Pro csapata, a 2016-os Pálya-világbajnokság időpontja valamint Cadel Evans.

Chtioui duplázott Gabonban

A La Tropicale Amissa Bongo második szakaszán Okandja és Franceville között 170 kilométer várt a mezőnyre. A rajtot követően egy kétfős elmenés alakult, amelybe Janvier Hadi (Ruanda) és Clint Hendrick (Dél-Afrika) kettőse keveredett bele. Legnagyobb előnyük úgy 3 és fél perc körül mozgott. Nem sokkal a vége előtt Hendrick leszakadt az élről, helyét Azzedine Lagab (Algéria) vette át, ám az utolsó tíz kilométeren belül már hamar megfogták a kettőst. A mezőnyhajrát végül a sárga trikós Rafaa Chtioui (SkyDive Dubai) nyerte Yohann Gene (Europcar) és Tesfom Okubamariam (Eritrea) előtt. Összetettben Chtioui előnye közel két és fél perc.

Guardini: Ez a győzelem nagyon sokat érhet

Andrea Guardini az Astana kerekese nyerte az Ománi Körverseny első szakaszát. Guardini nem másért hajt, mint a jövő évi szerződéséért, hisz jelenlegi kontraktusa az idény végén lejár.

„A szerződésem az év végén lejár, és őszintén megvallva az előző két évben nem éppen azt a teljesítményt nyújtottam, amiért ide hoztak. Ennek fejében ez a győzelem számomra sokkal többet ér, mint mások számára. A mezőnyhajrában Tom Boonen kerekén voltam és mintegy 100 méterrel a cél előtt indítottam. Nagyon örülök a győzelmemnek és annak, hogy az összetettben vezetőnek járó trikó is rajtam lehet,” – mondta Guardini.

Michal Kwiatkowski szeretne címet védeni

Az Andalúz Körverseny mellett a mai napon veszi kezdetét a Volta ao Algarve viadala is, ahol Michal Kwiatkowski arra készül, hogy megvédje címét.

„Minden évben úgy tekintek az Algarve-i versenyre, mint az idény valódi rajtjára. Ez egy nagyon jól szervezett viadal, remek időjárással, kiváló szakaszokkal és egy számomra kedvező rövid időfutammal. A San Luisi Körversenyt követően három hetet töltöttünk el Calpe szigetén. Remek formában vagyok, ám Tony Martin, Gianni Meersman és Zdenek Stybar révén több ütőkártyánk is lesz,” – nyilatkozta az Etixx-Quick Step kerékpárosa Kwiatkowski. 

Az Optum csapata büszke rá, hogy Európában kezdheti az idényt

Talán az egyik legjobb tengerentúli kontinentális sor az Optum Pro Kelly Benefit gárdája, amely ezúttal Európában a Volta ao Algarve viadalán kezdi a szezont. Guillaume Boivin és Phil Gaimon révén két a tavalyi idényt még a World Tourban töltő kerekesük révén természetesen nagyok az elvárások a gárda háza táján.

„Nagyon nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy meghívást kaptunk a Volta ao Algarve viadalára. Ez egy hatalmas verseny a csapatunk számára, de egyben egy vissza nem térő lehetőség is, hogy megmutathassuk magunk. Nagyon motiváltak a versenyzőink, bízunk benne, hogy sikerrel vehetjük fel a harcot a legnagyobbakkal is,” – mondta Jonas Carney sportigazgató.

Módosították a 2016-os Pálya-világbajnokság dátumát

A 2016-os Pálya-világbajnokságra Londonban kerül majd sor, azonban az eredeti tervek szerint nem február 24-e és 28-a, hanem március 2-a és 6-a között. Az időpont-módosításra azt követően volt szükség, hogy a szervezők valamint a televíziós társaságok egyeztetése megtörtént. Tudni illik ugyanis, hogy az első dátum idejében a „Hat nemzet” rögbi-tornájára kerül sor, amely szintén rengeteg nézőt vonz.

„A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség, a Világbajnokság szervezői illetőleg a televíziós társaságok végig egyeztetve próbálják a lehető legjobb módon megrendezni az eseményt. London fantasztikus házigazda lesz, ám a minél jobb kiszolgálás okán, lényeges volt ez a változtatás,” – mondta Brian Cookson az UCI elnöke.  

Cadel Evans a 23. leggazdagabb ausztrál sportoló

Az ausztrál Business Review Weekly adatai alapján Cadel Evans az ország 23. legjobban kereső sportolója a maga 2,5 millió ausztrál dolláros bevételével. A listát a kosárlabdázó Andrew Bogut vezeti 16,2 millió dollárral.  

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes