Napi eszpresszó 2015. január 11. (10:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Eusebio Unzue, a Vuelta útvonala, a Nippo-Vini Vantini, az UCI új pontrendszere, a Tour Down Under keretei valamint az új-zélandi bajnokság eredményei.

Unzue szerint az andorrai etap minden idők legkeményebb Vuelta szakasza

A Movistar triója Eusebio Unzue csapatvezető, Nairo Quintana valamint Alejandro Valverde is megdöbbenve figyelte az idei Vuelta Espana andorrai etapjának bemutatását, amely mintegy 5200 méter szintet és hat kategorizált emelkedőt tartalmaz. Habár a táv mindössze 138 kilométer. 

„Hat kategorizált emelkedő 5200 méter szinttel. Ez sokkal keményebb, mint bármely legendás hegyi szakasz akár a Giro, akár a Tour történelmében. Az útvonal tekintetében nagyon jól látszik, hogy egyszerűen nincs ideje a versenyzőknek regenerálódni az emelkedők között. Egy méternyi sík sincs benne. Tipikusan ez lesz az az etap, ahol eldőlhet a verseny,” – nyilatkozta Unzue.

A hagyományokra próbáltunk építkezni

Javier Guillén a Vuelte Espana versenyigazgatója az útvonal bemutatását követően elmondta, hogy nagyon fontosnak tartották azt a penzum megtervezésekkor, hogy a viadal 80. kiadása a hagyományokhoz hű maradhasson.

„Próbáltuk úgy kialakítani az útvonalat, hogy a jól ismert tradicionális útvonalak mellett a legendás emelkedőkön túl új helyszínek is lehetőséget kapjanak a bizonyításra. Az útvonal nehéz. Természetesen megpróbáltuk a három körverseny közül a legjobb penzumot összeállítani,” - mondta látszólag büszkén és elégedetten Guillén. 

Bemutatkozott a Nippo-Vini Fantini

A tegnapi nap folyamán az olaszországi Ortonában prezentált a Pro-Kontinentális vonalba fellépő Nippo-Vini Fantini csapata. A mintegy 500 vendég között ott volt a 2014-es Tour de France győztese Vincenzo Nibali illetőleg az olasz szövetségi kapitány Davide Cassani is. A bemutatón Francesco Pelosi csapatvezető bemutatta a gárda stábját, amelyet Hiroshi Daimon, Stefano Giuliani és Mario Manzoni vezet majd.

A keret: Giacomo Berlato, Alessandro Bisolti, Daniele Colli, Damiano Cunego, Pierpaolo De Negri, Yuri Filosi, Eduard Grosu (román), Manabu Ishibashi (japán), Shiki Kuroeda (japán), Alessandro Malaguti, Nicolas Marini, Antonio Nibali, Mattia Pozzo, Riccardo Starcchiotto, Antonio Viola és Genki Yamamoto (japán).

Leszavazták a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség új pontrendszerének bevezetését

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség úgymond a fű alatt megpróbálta bevezetni az új pontszámítási rendszerét, amely azért jónéhány csapatot rosszul érintett volna. Leginkább kontinentális sorok estek volna bele egy olyan kategóriába, amelynek kapcsán az eddigieknél jóval kevesebb pontot sikerült volna az év folyamán összegyűjteniük. A csapatok szövetsége azonban megvétózta ezt, így a tényleges bevezetése egyelőre 2016. január 1-re halasztva. 

Alakulnak a Tour Down Under keretek

A tegnapi nap folyamán a Cannondale-Garmin, a LottoNL-Jumbo illetőleg az IAM Cycling csapata is megnevezte az évadnyitó World Tour versenyre utazó keretét. Ennek alapján a Cannondale sorát Ryder Hesjedal, a LottoNL-Jumbo csapatát George Bennett, míg a svájci gárdát Martin Elmiger vezeti majd.

Cannondale-Garmin: Ryder Hesjedal (kanadai), Nathan Haas (ausztrál), Lasse Hansen (dán), Jack Bauer (új-zélandi), Alex Howes (amerikai), Moreno Moser (olasz) és Davide Villella (olasz).

IAM Cycling: Martin Elmiger (svájci), Stef Clement (holland), Heinrich Haussler (ausztrál), Roger Kluge (német), Jarlison Pantano Gomez (kolumbiai), Vicente Reynes (spanyol) és David Tanner (ausztrál).

LottoNL-Jumbo: George Bennett (új-zélandi), Bert-Jan Lindeman (holland), Timo Roosen (holland), Barry Markus (holland), Martijn Keizer (holland), Maarten Tjallingii (holland) és Rik Flens (holland).

Joseph Cooper az új-zélandi bajnok

Christchurch környékén egy 183,7 kilométeres penzum formájában rendezték meg az új-zélandi nemzeti bajnokságot. Az Avanti csapata végig kontroll alatt tartotta a mezőnty, így végül Joseph Cooper (Avanti) szerezte meg a bajnoki címet csapattársai Tom Davison (Avanti) és Jason Christie (Avanti) ellenében.

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes