Napi eszpresszó 2015. május 23. (10:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Sacha Modolo, Alberto Contador, Fabio Aru, Eduard Grosu, Jesper Hansen valamint Valerio Conti.

Modolo: A győzelem 60%-a Ferrari, 40 %-a Richeze érdeme

A Lampre-Merida csapata immáron harmadik szakaszgyőzelmét szerezte az idei Giro d’Italia során miután Sacha Modolo bizonyult a leggyorsabbnak a jesoloi befutó alkalmával.

„Fantasztikus érzés olaszként megszerezni az első győzelmet a Giro d’Italian, pláne olyan utakon, amelyek viszonylag közel fekszenek az otthonomhoz illetőleg azokhoz a helyekhez, ahol általában edzeni szoktam. Sajnos elpuskáztam számos korábbi lehetőséget, ennek ellenére ez a nap is a megszokott koreográfia szerint zajlott. A csapat eszméletlen munkát végzett leginkább Ferrari és Richeze, akik elvittek lényegében az utolsó méterekig. A győzelem 60%-a Ferrari, 40 %-a Richeze érdeme. Nagyon sikeres Giro d’Italiat futunk, hisz nyertünk hegyi szakaszt, emelkedős befutót és most mezőnyhajrát is,” – nyilatkozta a célba érkezést követően Modolo.    

Contador ezúttal a lábát ütötte meg

Mindössze 3,2 kilométerrel a vége előtt történt az a bukás, amelyben a rózsaszín trikót viselő Alberto Contador valamint Richie Porte is a földre került. Contador ezúttal a lábát ütötte meg, amelynek kapcsán jobban aggódik, mint az időhátrány végett.

„Viszonylag jó helyzetben voltunk, ám a csúszós úton számítani lehetett a bukásra. Próbáltunk a 3 kilométeres kapuig elől helyezkedni, ám 200 méterrel korábban történt a bukás. Sajnos ismét a földre kerültem. Az elvesztett 36 másodperc jelen esetben nem annyira lényeges, csúnyán beütöttem ugyanis a bal lábamat, sokkal inkább aggódok avégett. Természetesen nem szabad ilyenkor elveszteni a motivációt, továbbra is pozitívan tekintek előre, meg akarom nyerni ezt a versenyt,” – mondta a Tinkoff-Saxo kerékpárosa.

Aru: Sajnálom azt, ami Contadorral történt

Az Astana csapata viszonylag szerencsés volt a tegnapi napon, amelynek kapcsán Fabio Aru átvette az összetett vezetést, míg Mikel Landa a 3., Dario Cataldo pedig az 5. helyről várja a mai közel 60 kilométeres egyenkénti időfutamot.

„Már néhány nappal ezelőtt is viszonylag közel voltam ahhoz, hogy megszerezhessem a rózsaszín trikót, ám akkor még nem jártam sikerrel. A mai szakasz könnyűnek ígérkezett, papíron. Nagyon sajnálom ami Albertoval történt, de ezen a Giron bármikor bármi történhet. Két nappal ezelőtt nem éreztem én sem valami jól magam, de az akkor volt, most pedig most van. Igazából nem tudom, hogy mire is számítsak az egyenkéntin, megpróbálom megtartani a trikót,” – nyilatkozta a verseny új éllovasa Fabio Aru.    

A román kerékpársport nagy napja

Nem elég, hogy Sergei Tvetcov és Eduard Grosu révén két román kerékpáros is szerepel a Giro d’Italian, utóbbi a tavaly még a Gemenc Nagydíjon is szereplő Grosu a tegnapi napot az előkelő 5. helyen zárta, ezzel pályafutása legnagyobb eredményét elkönyvelve.

„Nehéz volt a vége a vizes út miatt. Az utolsó 300 méteren kétszer is fékeznem kellett. Gratulálok Sacha Modolonak, mivel nem volt könnyű dolga. Nagyon boldog vagyok, hisz ez az ötödik hely a valaha elért legjobb román eredmény egy ilyen nagy kaliberű versenyen. Nem elégszem azonban meg ennyivel, még ettől is jobb akarok lenni,” – mondta Grosu.  

Jesper Hansen nyerte a Norvég Körverseny királyetapját

Skien és Rjukan között egy 185 kilométeres penzummal folytatódott a Norvég Körverseny, amely szakasz befutója előtt nem sokkal a viadal legnehezebb hegye tornyosult a Flisetjohn (11,3 km, 7%) személyében. Egy hosszú szökést követően végül Jesper Hansen (Tinkoff-Saxo) nyerte a szakaszt Edvald Boasson Hagen (MTN-Qhubeka) illetőleg Ivan Santaromita (Orica-GreenEDGE) kettőse előtt. Összetettben ezzel a sikerével Hansen 38 másodperces előnnyel várhatja a folytatást.

Kettős Lampre-Merida siker a Japán Kör 6. szakaszán

Izu körül egy 122 kilométeres viszonylag nehéz etappal folytatódott a Japán Körverseny, amely penzum lényegében síkot nem is tartalmazott, hisz végig fel, s le ingázott a mezőny. Ennek kapcsán végül apró darabjaira hullott a peloton a győzelmet Valerio Conti (Lampre-Merida) szerezte meg csapattársa Luka Pibernik (Lampre-Merida) illetőleg Thomas Lebas (Bridgestone-Anchor) előtt. Összetettben továbbra is Mirsamad Poorseyedigolakhour (Tabriz) vezet.    

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes