Napi eszpresszó 2015. szeptember 4. (10:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Danny van Poppel, Fabio Aru, a Sky csapata, Fabian Cancellara, Louis Meintjes, Bob Jungels, Michael Matthews valamint Lauren Hall.

Danny van Poppel: végre egy győzelem miatt kerültem a hírekbe

Karrierje legnagyobb győzelmét aratta Danny van Poppel, aki nagy magabiztossággal nyerte a Vuelta Espana 12. szakaszát. A sikerét erősíti, hogy mintegy tíz kilométerre a céltól defektet kapott, amelyből egyedül ért fel.

„Igazából ez volt az első nagy lehetőségem ezen a versenyen. Az első héten nagyon szenvedtem a hőségtől, így nem tudtom egyetlen alkalommal sem jó pozícióba kerülni. Kissé dühös is voltam magamra, hogy ennyire gyengén sikerülnek a dolgok. Tudtam, hogy ezen a napon nagy lehetőség áll előttünk, és, hogy a csapat is mindent meg fog ezért tenni. Erősnek éreztem magam, de bíztam abban is, hogy oly módon emelkedik majd a befutó, ahogyan arra előzetesen számítottam. Nagyon különleges ez a siker, vége egy győzelem miatt kerültem be a hírekbe” – mondta széles mosollyal van Poppel.

Fabio Aru: nem csak Dumoulin az egyetlen riválisom

A Vuelta éllovasa Fabio Aru viszonylag nyugodt napon van túl. Továbbra is őrzi vezető helyét, sokak szerint, igazából nem is nagyon van min aggódnia.

„Viszonylag erős a csapatunk, azonban Madrid még messze van. Nem csak Tom Dumoulin a riválisom. Nagyon kell figyelnem Puritóra illetőleg a Movistar duójára is. Jelenleg azonban inkább arra fókuszálok, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Dumoulin nagyon erős, igazából nem is lehet tudni, hogy az ember mit is várjon tőle. Ez a Vuelta nem egy könnyű verseny, mondhatni, hogy egyszerű szakasz nincs is rajta. Próbálok nyugodt maradni, de itt nem igazán lehet annak lenni, hisz mindig történik valami. A sík szakaszok gyorsak, a hegyek pedig nehezek. Napról napra haladunk előre, remélem, hogy elérhetek Madridig a piros trikóban” – nyilatkozta kissé visszafogottan az Astana  első számú embere Aru.

A Sky csapatának új céljai

Miután Christoper Froome egy bukás miatt feladta a versenyt, a brit Sky csapata új célokat határozott meg. Összetettben Mikel Nieve lett a csapat első számú embere, aki jelen pillanatban az összetett nyolcadik helyén áll.

„Jó néhány tervünk átíródott Froome kiesését követően. Mikel remek pozícióban van, így értelemszerűen ő a továbbiakban az első számú emberünk. Szeretnénk minél jobban szerepelni a csapatversenyben is, lehetőség szerint jó lenne megnyerni azt. Erős a csapatunk, a legfőbb cél, hogy valamilyen módon dobogóra állhassunk Madridban” – mondta Dario Cioni sportigazgató.  

Fabian Cancellara a világbajnokságot is kihagyja

Morálisan teljesen elvesztette értékrendjét Fabian Cancellara, legalábbis ezt állítják a hozzá közelállók. A Trek Factory Racing svájci kiválósága pályafutása legbalszerencsésebb évét produkálja, hisz sérülések és betegségek miatt kénytelen volt kihagyni a tavaszi klasszikusok nagy részét, a Tourt és a Vuelta Espanát pedig rövid időn belül feladta. Cancellara úgy döntött, hogy nem áll rajthoz az idei richmondi  világbajnokságon.

„Fizikálisan fel tudnék épülni a vb-re, azonban mentálisan egy ilyen év után nem biztos, hogy jó ötlet lenne rajthoz állni az eseményen. Nem könnyű egy komoly sérülésből felépülni, pláne nem kétszer is végigcsinálni azt egyazon évben. Mentálisan ez nagyon felemésztette az energiáimat. Nem akarok harmadjára is visszatérni. Amióta feladtam a Vueltát gondolatok cikáznak a fejemben.  Mélyebben vagyok, mint valaha. A folytatáshoz előbb a fejemben lévő falakat kell lebontanom” – mondta Cancellara a minap.

Louis Meintjes a Lampre csapatánál folytatja

Habár néhány héttel ezelőtt pont azt nyilatkozta, hogy nem akarja elhagyni az MTN-Qhubeka csapatát, az egyik legtehetségesebb dél-afrikai kerékpáros Louis Meintjes végül csak elfogadta az olasz Lampre-Merida ajánlatát.

„Nagyon örülök, hogy sikerült megegyeznem a Lampre csapatával, melynek színeiben az elkövetkezendő két évet a legmagasabb szinten tölthetem. Egy nagyon tapasztalt és egyben nagy múltú csapathoz szerződöm, ahol sok újdonságot tanulhatok. A motivációm a fellegekben, alig várom már, hogy megkezdődjön a 2016-os idény” – nyilatkozta Meintjes.  

Bob Jungels az Etixx-Quick Stepnél

Két éves megállapodást kötött Bob Jungels és az Etixx-Quick Step csapata, így a tehetséges luxemburgi kerékpáros elhagyja a Trek Factory Racing keretét.

„Nagyon örülök, hogy egy ilyen erős csapathoz szerződhettem. A Tour de France során rengeteget egyeztettünk Patrick Lefevere-el. Ez egy nagyszerűen szervezett csapat, amely remek összképét nyújtja a profi kerékpározás világának” – mondta Jungels.  

Michael Matthews nyerte az Albertai Kör első szakaszát

Az első csapatidőfutamot követően Grand Prairie környékén egy 171,6 kilométeres szakasszal folytatódott az Albertai Körverseny. Az első naphoz hasonlóan ezúttal is viszonylag hideg, szeles időjárás várta a karavánt. A koreográfia a szokásosnak megfelelő volt, a szökést még a vége előtt megfogták, így mezőnyhajrá döntött. A szakaszgyőzelmet végül Michael Matthews (Orica-GreenEDGE) szerezte meg Nikias Arndt (Giant-Alpecin) és Alexey Tsatevich (Katusha) előtt. A jóváírásoknak köszönhetően összetettben is Matthews vette át a vezetést.  

Amerikai részsiker, olasz vezetés

Viszonylag kiélezett küzdelmet hozott a Boels Rentals Tour harmadik szakasza, amely még mindig Tiel városa körül zajlott. A macska-egér játék végén ketten haza is értek, nevezetesen Lauren Hall (Egyesült Államok) és Marta Bastianelli (Olaszország). A harmadik helyet Kirsten Wild (Hitec Products) kaparintotta meg. Összetettben az olasz Bastianelli vette át az első helyet.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes