Reggeli fekete 2014-04-01 (09:00)

Reggeli hírösszefoglalónk szereplői Frank Schleck, Ian Stannard, Stijn Devolder, a Brit Körverseny, Paolo Savoldelli illetőleg a fiatal olasz tehetség Simone Petilli.

Frank Schleck remek formában. A Criterium International utolsó szakaszán Frank Schleck (Trek Factory Racing) folyamatosan támadott a hegyen, ám lószolásai révén sem tudta leszakítani vetélytársait. „Úgy éreztem, hogy én voltam a legerősebb a hegyen, de miután hatszor vagy hétszer is támadtam egy kissé elfáradtam. A negyedik hely egy remek eredmény, de annak is örülök, hogy a csapat is ilyen jól dolgozott,” – mondta a visszatérése óta a legjobb eredményét elérő kerekes.

Ian Stannard csigolyatörést szenvedett. A brit Ian Stannard kénytelen lesz kihagyni a Flandriai Körversenyt illetőleg a Párizs-Roubaix-t is miután sajnálatos módon a Gent-Wevelgemen történt bukása következtében csigolyatörést szenvedett. A Sky 26 esztendős bringása pedig nagy tervekkel készült a tavaszi klasszikusokra. „Az esés következtében Ian eltörte az egyik csigolyáját. A törés nem tűnik vészesnek, azonban a teljes diagnosztizáláshoz a héten MRI illetőleg CT vizsgálatoknak vetjük alá,” – nyilatkozta Phil Riley a csapat orvosa.

Devolder régi formájában tündököl. Habár Ő a regnáló belga bajnok a Trek Factory Racing kerekese Stijn Devolder mégsem remek eredményeiről volt híres az elmúlt években. Nos idén úgy tűnik, hogy végre újra a régi fényében tündököl, hisz fantasztikusan kezdte a belga klasszikusokat. „Amikor Silvan Dillier megindult, úgy döntöttem, hogy megyek vele, nem voltak már emelkedők, így lényegében egyértelmű volt a stratégia. Az autóból folyamatosan bíztattak, hogy haza lehet érni, ám sajnos hátul is szépen összedolgoztak. Remek formában érzem magam, így továbbra is bizakodó vagyok,” – mondta Devolder a Gent-Wevelgem után.

Végleges a Brit Körverseny útvonala. Mint arról tegnap már beszámoltunk Szeptember 7-én Liverpoolban rajtol az idei immáron HC kategóriás Brit Körverseny. A magasabb besorolás révén a szervezők is bekeményítettek, így a harmadik szakaszon Wales-ben The Tumble emelkedője révén hegyi befutóra is sor kerül majd. Mindenféleképpen ez lesz a viadal királyszakasza, de a negyedik és az ötödik etap is tartogat majd meglepetéseket. Az utolsó napon két félszakaszra kerül sor London belvárosában. 

Szakasz 1: Szeptember 7. - Liverpool city centre, 130km
Szakasz 2: Szeptember 8. - Knowsley - Llandudno, 197km
Szakasz 3: Szeptember 9. - Newtown - The Tumble, 150km
Szakasz 4: Szeptember 10. - Worcester - Bristol, 182km
Szakasz 5: Szeptember 11. - Exmouth - Exeter, 171km
Szakasz 6: Szeptember 12. - Bath - Hemel Hempstead, 203km
Szakasz 7: Szeptember 13. - Camberley - Brighton, 220km
Szakasz 8a: Szeptember 14. - London individual time trial, 8.8km
Szakasz 8b: Szeptember 14. - London circuit race, 88.8km

A CONI eltiltást kér Paolo Savoldelire. Az Olasz Olimpiai Bizottság 2 év 8 hónapos eltiltást kér a már réges-régen visszavonult olasz kerekesre Paolo Savoldellire. A spekulációk szerint ugyanis Tom Danielson vallomása alapján Ő lehetett a „Rider 1” néven futó kerekes a Discovery Channel csapatában, aki a 2006-os Giro d’Italia alatt bizonyíthatóan EPO-val élt. A spekulációk szerint.

Simone Petilli nevétől hangos az olasz sajtó. A kontinentális Area Zero Pro mindössze húsz esztendős kerekese Simone Petilli fantasztikus versenyzéssel a Coppi e Bartali előkelő 11. helyén zárt, aminek köszönhetően magabiztosan ölthette magára a legjobb fiatalnak járó trikót. „Nagyon örülök és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megtartanom a trikót. Még pénteken a második napon szereztem meg, de tisztában voltam azzal, hogy nagyon nehéz lesz megtartanom. A csapattársaim rengeteget segítettek nekem, így ez a siker mindannyiunk sikere,” – nyilatkozta a fiatal kerekes.      

A kép forrása: Flickr via Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes