A Visegrad 4 Bicycle Race keretének harmadik állomásán Pozsony és Dévény között 145 kilométer várt a mezőnyre.
A délelőtti rajtnál az időjárás ezúttal sem fogadta a kegyeibe a kerékpárosokat, hűvös esős, szeles időjárás várt a mezőnyre ez alkalommal is.
Ennek kapcsán mintegy 60 kilométer elteltével lényegében ugyanaz volt a koreográfiai mint egy nappal korábban a szomszédos Csehországban, azaz a mezőny több darabra hullott az első bolyban mindössze körülbelül negyven kerekes maradt.
25 kilométerrel a vége előtt öt bringás próbált meg ettől a csoporttól elszökni, akik pillanatok alatt húsz másodperces előnyre tettek szert, azonban hamarosan megfogták őket.
A végjátékhoz közeledve Pawel Bernas (BDC-Marcpol) indított, aki végül 55 másodperc előnnyel haza is ért Patrik Tybor (Dukla Trencin-Trek) illetőleg a mezőnyhajrát nyerő Andi Bajc (Amplatz-BMC) előtt.
A magyarok közül mindössze Kusztor Péter (Amplatz-BMC) ért célba a 33. pozícióban. A versenyt mindössze 51-en fejezték be.
Fotó: BDC-Marcpol