A Garmin-Cannondale csapatvezetője Jonathan Vaughters megerősítette, hogy az egyesülés nélkül nagy valószínűséggel mindkét csapat csődbe ment volna.
„A fúzió bekövetkezte nélkül vélhetően egyik csapat sem folytathatta volna World Tour szinten. A költségvetésünk olyan 20 millió dollár körül mozgott, ám ez jócskán elmaradt a 28 milliós World Tour átlagtól, ami magyarázza azt, hogy az év folyamán miért is voltak pénzügyi nehézségeink. Többször is tárgyaltunk a Cannondale képviselőivel, akik rajtunk kívül tárgyalásban álltak a Tinkoff csapatával is. Számukra az elsődleges azonban a márka kellő megjelenése volt, így végül minket választottak,” – kezdte mondandóját Vaughters.
A kerékpársport egy kemény üzlet. Az egyesülés okán jó pár kerekesnek távoznia kellett a Garmin sorából, hogy helyet kaphasson a Cannondale csapatától érkező nyolc kerékpáros. Az egykori Liquigas jogutódról pedig jobb, ha nem is szólunk, ők lényegében mindent elvesztettek.
„Nincsen kifejezett ékszerünk, úgy értem, hogy nincs a csapatnak egyetlen szupersztárja sem. Vannak nagyon jó bringásaink mint például Andrew Talansky és Daniel Martin és érkeztek tehetséges fiatalok a keretbe,” – folytatta.
Vaughters nem igazán rajong az olasz versenyzőkért, de olyan nevekre, mint Moreno Moser és Davide Formolo már Ő sem mondhatott nemet.
„A legtöbben már beszélnek valamelyest angolul, de a lényeg, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen lehetőség kapujában állnak. Azt hiszem Formolo kiemelkedik mindannyiuk közül. Hatalmas tehetség a srác.”
„Egyet feltétlenül meg kel jegyeznem. Ez még mindig a Slipstream kárómintás csapata. A célunk továbbra is a szigorú doppingellenes politikánk működtetése. Ez egy igazi csapat. Itt nem egyének versenyeznek, itt mindenki a másikért küzd.”
Egy tény, mégpedig az, hogy nagyon sok a fiatal tehetség a sorban. Alberto Bettiol, Joe Dombrowski Davide Formolo, Matej Mohoric, Kristoffer Skjerping, Dylan Van Baarle, Davide Villela vagy éppen Ruben Zepuntke mind mind a nagy lehetőségre vár.
„Ez a csapat az életem, ez a csapat a szerelmem,” – zárta gondolatait Vaughters.
Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye