Edward Theuns 1991-ben született a belgiumi Gentben. A kerékpáros köztudatba először 2010-ben robbant be, amikor a Triptique des Monts et Chateaux viadalán szakaszt nyert, míg összetettben végül az előkelő nyolcadik helyen végzett olyan neves kerékpárosok mögött mint Taylor Phinney vagy éppen Wilco Kelderman.
Ezt követően került a belga VL Technics-Abutriek utánpótláscsapatához melynek színeiben 2013-ban újra szakaszt nyert a Triptique des Monts et Chateaux versenyén ráadásul a belga nemzeti bajnokság U23-as korosztályának bronzérmét is megkaparintotta.
A tavalyi esztendőt már a Pro-Kontinentális Topsport Vlaanderen-Baloise soraiban kezdte.
Első komolyabb eredményére nem is kellett túlságosan sokat várni, hisz március idusán a Handzame Classic egynaposán a harmadik helyen zárt, majd augusztus 19-én a GP Stad Zottegem megnyerésével megszerezte eddigi pályafutása legnagyobb sikerét.
Már ekkor tudni lehetett, hogy egy kiváló kerékpárosról van szó, aki 2015-ben berobbant az élmezőnybe.
A GP Marseilaise egynaposán egy hetedik hellyel kezdett, majd az Etoile de Béssges szakaszversenyén két dobogós helyének köszönhetően magára ölthette az összetettben vezetőnek járó megkülönböztetett trikót, s habár végül csak az ötödik helyen zárt, igencsak felhívta magára a figyelmet.
A jóval nagyobb presztízsű Andalúz Körversenyen sem ijedt meg, a mezőnyhajrákkal végződő szakaszok során kétszer is az első tíz között zárt.
Az első 15 között végzett az Omloop Het Nieuwsblad valamint a Kuurne-Brussels-Kuurne során is, míg múlt hétvégén nyerte a Ronde van Drenthe versenyét.
Szerdán a Nokere-Koerse viadalán folytatódhat a sikertörténet, hogy aztán a Ronde van Zeeland Seasport és a Dwaars door Vlaanderen után jöjjön a hónap csúcspontja a Gent-Wevelgem klasszikusa.
Fotó: közösségi média