Bradley Wiggins csak egy hétköznapi hős

Bradley Wiggins elárulta, keményen dolgozik azon, hogy a 2012-es Touron mutatott, felettébb szálkás fizikumából, újra pályamenő testet formáljon.

Míg más pályaversenyzők a kvalifikációs pontokért küzdenek a világkupa futamokon, Wiggins hosszú órákat tölt egy konditeremben, a manchesteri velodrom gyomrában, hogy izmot építsen. Az a célja, hogy Rióra 16 kilogrammal nehezebb legyen, mint a 2012-es Tour de France-on volt.

Wiggins felidézte egy hosszabb interjúban gyerekkorát, az időszakot, mikor London egyik külső negyedében élt édesanyjával.

„A siker nem változtatott meg” - mondta Wiggins. „Egy furgont vezetek, nem egy Ferrarit. Ugyanabban a házban élek, mint azelőtt. Nincs dadusunk, vagy bármi ilyesmink. Ha otthon vagyok, elviszem az iskolába a gyerekeket reggel nyolckor, edzeni indulok, majd hazaviszem őket.”

„Szeretek csupán önmagam lenni. A munkásosztály hőse, ha úgy tetszik. Elérhető. Szeretem a tényt, hogy meglátnak az emberek a Tescóban, és megkérdezik, mit csinálok ott. Erre én: „Ugyanazt, mint ti: vásárolok”. Ugyanúgy kezelek minden embert, függetlenül attól, hogy a királynővel, vagy egy olimpián segítő önkéntessel beszélek.”

Nyugodtabb és békésebb gondolatok Froome-mal kapcsolatban

Most, hogy a pályára koncentrál, Wiggins nyugodtabb, mint volt. Az interjú során felidézte, hogy a Tour de France megnyerése a Sky-al minden porcikáját igénybe vette. A nagy elvárások és a kritikák súlya nehezedett rá 2011-ben, majd még jobban koncentrált 2012-ben, amikor végre minden tökéletesen alakult, és megnyerte a Tour de France-t.

„A nap 24 órájában, a hét minden napján a felkészülésnek éltem. Oxigénsátorban aludtam otthon, egy külön szobában, egymagam. Akkoriban Tenerifére jártunk két hetekre [olykor a családjával együtt], hogy egy hegy tetején üldögéljünk, majd egy hétre lemenjünk versenyezni valahova. Teljesen elnyelte az életem” - mondta.

„2012-ben sem lankadt a figyelem. Megnyertem egy olyan komoly versenyt, mint a Párizs-Nizza, és mégsem ünnepeltünk. „Ne veszítsd el a fejed; nagyban gondolkozz” - mondták. Hihetetlen önfegyelmet kívánt. Még a Dauphiné-győzelmem után sem volt ünneplés. Továbbra is fókuszáltak maradtunk… a nagy célra összpontosítottunk. Az egész a Tour-győzelemről szólt.”

Wiggins és Chris Froome párosa ebben az évben esett szét, mikor a Tour de France alatt megkezdődött a vita arról, ki alkalmasabb a csapat vezetésére. A következő években sem csillapodtak a kedélyek. Két nagyon különböző emberről van szó, akik valószínűleg már sosem fognak nagyon jó kapcsolatot ápolni egymással. Wiggins azonban nemrég dicsérte Froome-ot, amiért nyilvánosságra hozta néhány, a teljesítményével kapcsolatos adatát, illetve elviselte az extrém mértékig rúgó gyanakvást és nyomást, ami a Tour de France győzelemmel jár.

„Elmondhatom, hogy piszok nehéz megnyerni a Tour de France-t, szóval Chris, a versenyzők és az egész Sky megérdemel egy tapsot. Keményen dolgoztak és úgy gondolom, Chris különösen jól kezelte a verseny közbeni fogadtatást. Leküzdötte, és végezte a munkáját. Tisztelem ezt a fajta professzionalizmust” - mondta.

16 kiló plusz Rióig

Wiggins tisztán láthatóan élvezi, hogy visszatért a pályára, távol a Sky és a Tour de France elvárásaitól. Fiatal versenyzők veszik körül mind a nemzeti válogatott 4000-es üldöző csapatában, mind saját gárdájában, a WIGGINS-ben, ahol országúti versenyzést is beiktatnak a pályára való felkészülésbe. Ettől újra fiatalnak érzi magát.

Wiggins egy utolsó aranyérmet célzott meg - ez lenne az ötödik aranyérme a 4000 méteres csapat üldözőverseny számban.

„Két olimpián vettem részt, majd hét évre áttértem országútra, így a pályára való visszatérés által újra 19 évesnek érzem magam” - magyarázta. „Ez sokkal könnyebb, mint a Tour de France. Három perc, és vége az egésznek. Kevesebb külső tényező van, mint például a szél vagy a bukások. A másodperc törtrészeivel játszunk. Én szeretem ezt. Számszerűsíthető. Olyan, mint az egyórás csúcs. Ha ezt a teljesítményt adod le ezen a körön, ennyi ideig, akkor ennyi lesz az időd a végén.”

Wiggins komoly mennyiségű testtömegtől szabadult meg, annak érdekében, hogy felvehesse a harcot a Tour de France-on. Most viszont növeli tömegét, hogy plusz erőt és sebességet szerezzen, ami elengedhetetlen a mai 4000-es csapatidőfutamhoz.

„A konditeremben próbálunk izmot építeni. Tömeget felszedni. Átalakítani minket sprinter-hibridekké” - erősítette meg Wiggins. „Csakúgy, ahogy fontos volt a diéta a Tour de France előtt, hogy tömeget veszítsek, most az egész a tömeg növeléséről szól - legalábbis nekem. 2011-ben 69 kg-mal buktam ki a Tourról, most 79kg-ot nyomok. Az Európa-bajnokság után egy két hónapos konditermi blokk kezdődött, olyan diétával, ami segít 2-3 kilót felszedni izomból. Mire eljön az olimpia, remélem, hogy 84-85kg körül leszek. Ennyi voltam Pekingben is. Utána estem át a ló másik oldalára, a Tour de France miatt. Magyarul 16kg-mal leszek nehezebb annál, mint amikor megnyertem a Tourt.”

Fizikumát átalakítja ugyan, de Wiggins-nek esze ágában sincs kissé ingerlékeny, mégis játékos karakterén változtatni. Bár barkója megrövidült az évek során, még mindig büszke az eredményeire.

„Valahogy szeretem, hogy az emberek alulbecsülnek engem, mármint ami a karakteremet illeti. Azt hiszik, hogy csak egy mókás pasas vagyok, aki nem teszi bele a kemény munkaórákat. Ez valószínűleg egy kis előnyhöz juttat.”

„Sosem tekintünk magunkra hírességként és sosem válunk gőgössé. Wiganben, ahol élünk, minden a Warriors-ról [a rögbi liga csapata] és a labdarúgásról szól. Nem foglalkoznak velem, és én meglehetősen szeretem ezt. Nem változtam 2012 óta, és ezért kedvelnek az emberek. Egy egész normális személy vagyok.”

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes