A versenyt két tragikus haláleset vezette fel, előző év decemberében nem várt hirtelenséggel elhunyt Chava Jimenez, a Vuelta örökös hegyi királya, majd alig pár héttel a viadal rajtja előtt holtan találták szállodai szobájában az 1998-as Giro győztesét, az előző évi viadalon sok év vergődés után végre nevéhez méltóan szereplő Marco Pantanit. Gyászolt a kerékpáros világ. Ebben az évben minden a legendás Kalózról szólt, megható volt látni, milyen tisztelettel emlékeztek meg az olaszok az egykori legendás versenyzőjükről. A verseny végén aztán egy olyan fiatal kerekes diadalmaskodott, akire előzetesen senki nem számított, felborítva nem csak a papírformát, hanem a csapatán belüli hierarchiát is, nem kis bonyodalmakat okozva ezzel.
2004-et írunk. A címvédő Gilberto Simoni oldalán a fiatal Damiano Cunegoval ezúttal is a Saeco csapat színeiben áll rajthoz. Az előző évi második helyezett, Stefano Garzelli, oldalán az előző évben régi önmagát idéző Pavel Tonkovval és a Vini Caldirola csapat támogatásával próbálja visszahódítani vetélytársától a Maglia Rosát. Az Alessio csapatot a veterán Andre Noé és a fiatal Franco Pellizotti vezetik, a Panaria színeiben pedig a két évvel korábbi hős, Perez Cuapio mellett feltűnik a fiatal Emanuele Sella is. A Selle Italiát ezúttal is Freddy Gonzalez vezeti, és Szergej Goncsar is maradt a De Nardi színeiben. Az előző évben Alfredo Binda történelmi rekordját a múltnak átadó Mario Cipollini pályafutása utolsó Giroján áll rajthoz a Domina Vacanze csapat színeiben. A Fassa Bortolo hegyimenői ezúttal Marzio Bruseghin és Dario Cioni, igaz, a betonosoknál a korábbi évek sikertelen próbálkozásai után az összetett hajszolása helyett inkább Alessandro Petacchi köré építették fel már a csapatot. A francia FDJ már többször indult a viadalon, olyan neveket azonban eddig még nem tudtak felvonultatni, mint Bradley McGee vagy a fiatal Philippe Gilbert. A Lampre csapat a korábban már többször is jól szereplő Juanma Garate és a veterán Wladimir Belli vezetésével nevezett, a Landbouwkrediet-Colnago csapatban pedig az előző évi verseny egyik nagy felfedezettje, Jaroszlav Popovics a vezér. A Phonakban feltűnik a fiatal Tadej Valjavec, míg a Tenax színeiben Gabriele Bosisio.
A verseny ezúttal Genovában rajtolt, és a szervezők visszatértek a régi jól bevált recepthez: egy 7 km hosszú prológgal indult el a 3 hetes cirkusz, amelyet Bradley McGee nyert meg a Gerolsteineres, Olaf Pollack és a Colnagos, Popovics előtt, így először az ausztrál menő ölthette magára a Maglia Rosát. Az első szakaszon aztán Petacchi szakaszgyőzelmével ismételten bejelentkezett a ciklámen trikóért, Pollack pedig a jóváírásoknak köszönhetően átvette a vezetést összetettben. A szervezők ezúttal elég szokatlanul építették fel a verseny programját, hiszen már az első hét folyamán több hegyi szakaszt is teljesíteni kellett a mezőnynek. A második napon még csak kisebb dombok voltak, de ez is elég volt a fiatal Damiano Cunegonak, hogy megnyerje pályafutása első szakaszát a Giron, a második helyezett McGee pedig egyetlen napra ugyan, de visszavette a Maglia Rosát.
A harmadik napon aztán rögtön el is érkeztünk az első hegyi befutóhoz, az 1198 méter magas Corno Alle Scale tetejére írták ki a célt. Az ilyen korai hegyi szakaszokkal sokszor az a probléma, hogy az összetettre hajtó menők nem merik igazán megmutatni magukat, nincs csapat, amely 3 héten keresztül sikerrel meg tudná védeni a trikót. Ezen a napon azonban az előzetes várakozásokkal ellentétben nagyon színvonalas versenyt láthattunk, ahol címvédő Simoni nagyszerű támadásával demonstrálta, hogy igényt tart harmadik Giro győzelmére is. Csapattársa, Cunego végzett a második, Pellizotti pedig a harmadik helyen. A Simoni-Cunego tandemet sokan az 1996-os Riis-Ullrich pároshoz hasonlították ekkor, ahol ha a Telekom elengedi a fiatal segítőt, nem biztos, hogy a dán megnyerte volna a Tourt. A Saeco remekül szerepelt ezen a napon, az első két helyet elvitte Gibo és a Szöszi, Popovics 16, Garzelli 34 másodpercet kapott. A Maglia Rosát Simoni ölthette magára, a trentóit pedig Cunego és Popovics követték ekkor a pódiumon.
A következő napok nem hoztak túl sok izgalmat, Petacchi, McEwen, majd újra Petacchi győzött, mígnem elérkeztünk az első hét legnehezebb napjához, a 7. szakaszon a Montevergine di Mercogliano nevű, 1270 méter magas emelkedőt kellett leküzdenie a hegyimenőknek. A Maglia Rosában tekerő Simoni sokáig meggyőzőnek tűnt, a végén azonban többen is megtámadták, köztük az összetettben veszélyesnek nyilvánított Figueras is, ezt pedig nem hagyhatta a Saeco, és a kis Cunego üldözőbe vette a támadást, ami végül olyan jól sült el, hogy a veronai megnyerte második szakaszát is a versenyen, és átvette Simonitól a Maglia Rosát. Simoni a szakasz után próbált mosolyt erőltetni az arcára, és csapatérdekről beszélt, nem lehetett azonban nem észrevenni, hogy mennyire bántja a dolog. Végig jól szerelte a Simonit ért támadásokat, az utolsónál pedig annyira közel volt már a cél, hogy onnan már a kapitánynak egyedül is meg kellett volna tudni oldania a saját dolgát. Emellett elérhető közelségben volt a szakaszgyőzelem lehetősége, itt egyszerűen kötelező volt Cunegonak továbbmennie, az hogy ezzel átvette a rózsaszín trikót is, csak pikánssá teszi a dolgot a közvélemény előtt, de ha nem éppen Simonit vetkőztette volna le, szerintem senkinek nem lett volna egy rossz szava sem a szakasz után. Mindenesetre ez az etap megadta a verseny további folyásának az alaphangját.
Két további sík szakasz volt hátra az első hétből, amelyeken a végén egyaránt sprintbefutó döntött, előbb Petacchi, majd Fred Rodriguez tudott diadalmaskodni. Az első pihenőnap előtt összetettben a fiatal Damiano Cunego vezetett, mögötte csapattársa, Simoni állt a második helyen 10 másodperc hátránnyal, a harmadik pozíciót pedig az Alessio fiatal tehetsége, Pellizotti birtokolta 28 másodperccel elmaradva.
A szünnap után ismét egy sík szakasz következett, ahol ismételten Petacchi volt a leggyorsabb. Másnap a 11. szakasz befutójára Cesenában, Marco Pantani szülővárosában került sor, ezzel emlékezett meg a mezőny a tragikusan fiatalon eltávozott legenda előtt. A szakaszt egy tehetséges fiatal hegyimenő, Emanuele Sella nyerte meg, aki győzelmét természetesen a Kalóz emlékének ajánlotta. A tizenkettedik napon ismét Petacchi győzött, majd következett a második hét egyik legfontosabb szakasza, Triesztben az 52 kilométeres egyéni időfutam előtt pedig számítani lehetett arra, hogy meg fog kavarodni az összetett állása. A papírforma érvényesült, és az ukrán versenyzők nagy napja következett. Szergej Goncsar győzött McGee és Popovics előtt, Simoni két és fél, Cunego pedig 3 perc hátránnyal érkezett célba. A Maglia Rosát így elveszítette a Saeco, Popovics átvette vezetést összetettben, őt Goncsar és McGee követte 0:03, illetve 1:02 hátránnyal, Simoni a negyedik, Cunego pedig a hatodik helyre csúszott vissza.
A Saeco csapat két versenyzője ezzel hátrányba került, de kétségbeesésre nem volt semmi okuk, hiszen ez volt az egyetlen kronó a versenyen, amit át kellett vészelniük, és ezt a lehetőségeikhez képest összességében jól abszolválták, ráadásul a második hét végén volt esedékes a verseny egyik királyszakasza, ahol jó esélyekkel vághatott neki a csapat, hogy visszavegye a vezetést
Az időfutam után Petacchi újabb két győzelmet aratott, majd következett a 16. nap, ahol négy kisebb emelkedő is nehezítette a mezőny útját, a befutó pedig Pfalzenban volt. Ezen a napon a Saeco hatalmasat kockáztatott, de végül remekül sült el a terv. A szakaszt addig jól kontrolláló Simoni konzultált a Saeco csapatvezetőjével, Claudio Cortival, majd ezután Gibo kérésére Cunego nem kevesebb, mint 60 km-rel a befutó előtt támadásba lendült. A cél ezzel nyilvánvalóan az volt, hogy az ellenfelek térfelére kerüljön a labda, és ne a Saeconak kelljen vinnie a tempót a későbbiekben. A meglepetés csak ezután következett, hiszen egyik csapat sem érezte fontosnak, hogy az élre álljon, Cunego előnye pedig fokozatosan nőtt, és az utolsó emelkedőn sorba érte utol a szökésből előtte tekerő ellenfeleket. Cunego nagyszerű teljesítménnyel megnyerte a szakaszt és visszavette a Maglia Rosát, Simoni csoportja 2:39 hátránnyal érkezett meg mögötte. Gibo a szakasz után nagyon szimpatikusan megköszönte csapattársainak, különösen Tontinak és Mazzoleninek a segítséget, és megerősítette, hogy ő küldte támadásba Cunegot. Látszólag örült csapattársa sikerének, de amikor realizálta, hogy innentől fogva nem ő az első számú ember a csapatban, nem lehetett éppen boldog. Azt mindenképpen a javára kell írni, hogy a későbbiekben egy rossz szót nem szólt a fiatal csapattársára, pedig ezt hasonló szituációban nála lényegesen gyengébb képességű kerékpárosok is megtették már a korábbiakban. Egy kétfejű csapat nagy fegyver lehet, de csak akkor, ha megfelelően tudja kezelni a vezetés az ebből fakadó konfliktusokat. A Saeconál úgy tűnt, legalábbis a felszínen mindenképpen, hogy ezzel nincsen semmi gond. A második hét végén tehát Cunego állt az élen összetettben Goncsar és Popovics előtt, Simoni csak a negyedik pozíciót foglalta el ekkor.
A harmadik hét azonban még számos izgalmas szakaszt tartogatott, egymást követő 3 hegyesebb nappal is, így a verseny még közel sem volt lefutott. Kezdődött rögtön az egész a 17. szakaszon a Passo della Mendola emelkedővel a közepén, és a Fondo Sarnonicoval a végén. A szakasz végén egy régi ismerős, Pavel Tonkov támadott, és végül sikeresen végig is vitte az akcióját, megszerezve ezzel karrierje során a hetedik győzelmét a Giron. A főmezőnyben azonban nem volt jelentős mozgolódás, az összetettben érdekeltek egymást figyelve érkeztek meg azonos idővel.
Másnap azonban következett a verseny királyszakasza, a Tonale és a Gavia (ebben az évben ez a rettenet birtokolta a Cima Coppi megtisztelő címét) után még a Bormio 2000 emelkedőt is le kellett küzdenie a versenyzőknek, és ez a nap volt talán az utolsó komolyabb lehetősége Simoninak, hogy előrébb lépjen összetettben. Cunego maga indult meg, így a 22 éves fiatalember ezzel negyedik szakaszát is megnyerte a Giron, és bebiztosította győzelmét a versenyen. Simoni egy helyet előrébb tudott lépni Popoviccsal szemben, a második helyen álló Goncsar viszont remekül tartotta magát végig. Cunego viselte a szakasz után a Maglia Rosát, Goncsar 1:31, Simoni pedig 3:07 hátránnyal álltak mögötte a dobogón.
Az utolsó hegyi szakaszt a 19. napon rendezték, benne a Mortirolo, a Passo del Vivione, és a végén a Presolana emelkedőkkel. Simoni ezen a napon azért megmutatta, hogy nem véletlenül nyerte meg már kétszer is a Girot, és támadásba lendült, hogy legalább a második helyet megszerezze összetettben. Egyedül Garzelli tudott reagálni az akcióra, aki végül, hogy felejthetően sikerült versenyének legalább a végét széppé tegye, lesprintelte a befutó előtt vetélytársát és megnyerte az utolsó hegyi szakaszt. Simoni közel másfél percet tudott hozni Goncsaron, ez azonban nem volt elég, alig 3 másodperc még hiányzott volna. Simoni megmutatta, hogy mekkora küzdő, de ha komolyan gondolta volna az előrelépést, előbb el kellett volna indítania a támadását, hiba volt az utolsó napig várnia vele.
Milánóban az utolsó szakaszon királyhoz méltóan Alessandro Petacchi diadalmaskodott. Általános megdöbbenésre a 2004-es Girot egy mindösszesen csak a 22. életévében járó fiatalember nyerte meg, aki 4 szakaszt is bezsebelve teljesen megérdemelten vihette haza a Maglia Rosát. Damiano Cunego három héten át tartó remek teljesítményének köszönhetően, korosztálya egyik legnagyobb tehetségeként elemi erővel robbant be az élvonalba. A második helyezett Szergej Goncsar élete legjobban sikerült 3 hetes versenyét zárhatta, aki ezúttal nem csak az időfutamon teljesített fantasztikusan, hanem a hegyek között is tartani tudta az ellene irányuló támadások javarészét. Gilberto Simoni a harmadik helyre minimálisan rászolgált, Gibo az egy évvel korábbi elsöprő formájától ugyan messze volt, de a végén bizonyította, hogy nem véletlenül megkérdőjelezhetetlen a helye a legnagyobbak között. A ciklámen trikót ezúttal sikerült végre elhódítani Petacchinak, aki 9 szakaszgyőzelmével jelezte, hogy Cipollini uralkodásának vége szakadt. A hegyi trikót némi meglepetésre a Gerolsteiner német versenyzője, Fabian Wegmann ölthette magára.
Az összetett végeredménye:
1. Damiano Cunego (Ita) Saeco 88.40.43
2. Serguei Gonchar (Ukr) De Nardi + 2:02
3. Gilberto Simoni (Ita) Saeco + 2:05
4. Dario David Cioni (Ita) Fassa Bortolo + 4:36
5. Yaroslav Popovych (Ukr) Landbouwkrediet-Colnago + 5:05
6. Stefano Garzelli (Ita) Vini Caldirola-Nobili Rubinetterie + 5:31
7. Wladimir Belli (Ita) Lampre + 6:12
8. Bradley McGee (Aus) FDJeux.com + 6:15
9. Tadej Valjavec (Slo) Phonak Hearing Systems + 6:34
10. Juan Manuel Garate Cepa (Spa) Lampre + 7:47
Győri Tamás írása nyomán...
