Lisa Brennauer nyerte az Energiewacht Tourt
Kissé botrányosra sikeredett a holland Energiewacht Tour, amelyen a svájci Bigla csapata egyszerűen nem volt hajlandó rajthoz állni, majd pedig az első villanyfényes esti prológ torkollott majdnem tragédiába miután a kerekesek szinte semmit sem láttak a sötétben.
A viadalt végül Lisa Brennauer (Velocio-SRAM) nyerte csapattársa Trixi Worrack (Velocio-SRAM) illetőleg Christine Majerus (Boels-Dolmans) előtt.
„Nagyon boldog vagyok a győzelmemet illetően. Az volt a célunk a verseny elejétől kezdve, hogy megszerezzük az összetett vezetőjének járó trikót. Örülök, hogy Trixi is ilyen jó formában versenyzett, hisz így sikerült megszereznünk a dobogó első két helyét,” – nyilatkozta Brennauer.
Kristin Armstrong újra visszatér
Immáron második visszavonulását követően is a visszatérés mellett döntött az Amerikai Egyesült Államok női legendája Kristin Armstrong. A 2008-as Pekingi Olimpia és a 2012-es Londoni Olimpia aranyérmese május elején a Pán Amerikai Játékok mezőnyversenyén szerepel majd Lauren Hall és Coryn Rivera kettősével.
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy az amerikai nemzetet képviselhetem a Pán Amerikai Játékokon. Egy újabb kaland kezdődik,” – mondta Armstrong.
A Fleche Wallone viadalával folytatódik a női Világkupa
Április 22-én a Fleche Wallone klasszikusával folytatódik a 2015-ös női Világkupa sorozat. A hölgyekre a férfiakkal ellentétben egy nagy kör vár majd, öt kiemelt fallal és természetesen a végén a Mur de Huy emelkedőjével összességében 127 kilométert letudva. A címvédő a regnáló Világbajnok Pauline Ferrand-Prevot, aki idén is mindent megtesz majd a győzelem megszerzése érdekében.
Íme a tavalyi verseny videója:
Elisa Longo Borghini a Fleche Wallone megnyeréséről álmodik
A Flandriai Körverseny győztese Elisa Longo Borghini szeretné átmenteni jó formáját a jövő heti Fleche Wallone versenyére is. A Wiggle-Honda kerékpárosa bízik benne, hogy sikerrel járhat.
„Előzetesen sokkal inkább készültem a Fleche Wallone-ra mint a Flandriai Körre. A Mur du Huy emelkedője jobban fekszik nekem, mint a Flandria befutója. Az utolsó emelkedő szelektál majd, habár azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy ugyanazok a kerekesek harcoljanak ezúttal is a győzelemért. Hiszem, hogy nyerhetek, így azzal a céllal állok rajthoz, hogy győzzek,” - nyilatkozta határozottan Longo Borghini.
Fotó: közösségi média