Azt kevesen tudják, hogy miután Oleg Tinkov megvásárolta a Tinkoff-Saxo csapatát Bjarne Riis-t lefokozta a csapatvezetői pozícióból, vezető sportigazgatóvá. A gárda csapatvezetője Stefano Feltrin, aki annak idején már a Tinkoff Credit System Pro-Kontinentális soránál is Tinkov jobb keze volt.
Hétfő este egy dán lap hozta le a hírt miszerint a csapat idei gyenge teljesítménye miatt Oleg Tinkov ideiglenesen felfüggesztette pozíciójából Bjarne Riis-t.
A dolog pikantériája lehet, hogy Riis már a vasárnapi Milánó-SanRemón sem volt ott, amelynek megnyerése Tinkov egyik nagy célkitűzése volt ebben az idényben. Az első számú ember Peter Sagan azonban végül lemaradt a dobogóról és csak a negyedik helyet szerezte meg.
Tinkov a közösségi média erejét felhasználva már korábban is jelezte nem tetszését az idei eredmények okán.
A lap információi szerint Tinkov csupán egy e-mailt küldött Stefan Feltrinnek azzal, hogy Riis-t fel kell függeszteni.
Feltrin nem volt a sajtó számára a tegnapi nap folyamán elérhető, sőt egy idő után még a telefonja is ki lett kapcsolva.
A Tinkoff-Saxo csapata egyelőre mindössze két győzelemmel büszkélkedhet, ráadásul a World Tour sorozatban sem állnak valami fényesen.
A dolog legnagyobb hátulütője, hogy habár a licence Oleg Tinkov tulajdonában van, a csapatautók és a felszerelés Bjarne Riis cégének a része. Nem beszélve arról, hogy a legtöbb versenyző is Riis-el áll kapcsolatban.
Mint ismert Bjarne Riis ellen a Dán Doppingellenes Ügynökség is vizsgálatot folytat, miután elismerte, hogy annak idején EPO-t használt. Jelen ügyhöz azonban vélhetően ennek semmi köze sincs.
Érdekes sztori, de valahol mégis várható volt!
Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye