Philippe Mauduit legfőbb versenyzői éveit a francia Besson Chassures csapatánál töltötte. Karrierje során több kisebb versenyt is nyert, legnagyobb eredménye talán 1998-ban a Tour du Loir-et-Cher szakaszversenyének összetett harmadik helye volt. 1999-es visszavonulása után a korábbi csapatával előbb összeolvadó, majd onnan kiváló japán Team Nippo-Hoddo sportigazgatója lett. 2006-tól aztán az akkor még Bouygues Telekom néven futó istálló, 2010-ben a Cervelo Test Team, majd 2011-től a jelenleg Tinkoff-Saxo néven futó csapat sportigazgatója.
2004-ben egy rövid ideig a Kínai nemzeti válogatott szövetségi kapitánya. Sokan a fizikális felkészülés nagymesterének tartják.
Mauduit a minap egy francia lapnak a La Nouvelle Republiquenek nyilatkozott, ahol nyíltan beszélt arról, hogy Oleg Tinkovval nem volt éppen a legjobb a kapcsolata, amely lényegében odavezetet, hogy az év végén mind neki, mind az olasz Fabrizio Guidinak távoznia kellett.
Mint ismeretes helyüket a Sky egyik alapítója Sean Yates illetőleg Bobby Julich kettőse veszi át.
„Ez nem meglepő. Amikor 2013-ban Oleg Tinkov megvette a csapatot nagyon hamar világossá vált, hogy az Ő céljai illetőleg az az út, amelyet én képviseltem nem teljesen egy irányba vezet. Egyszerűen nem találtuk meg a közös nevezőt, amely idővel nagyon nehézzé tette az együttműködést. Övé a csapat, nála a pénz, így lényegében azt teszi, amit akar, mind a stratégia, mind a kommunikáció terén,” – kezdte mondandóját Mauduit.
Azt is hozzátette, hogy Ő végig próbálta védeni azokat a „pszichológiai és kapcsolati tényezőket,” amelyeket az évek alatt vezetett be a csapat rendszerébe.
„Elismerem, hogy nagy valószínűséggel nem feleltem meg a tulajdonos minden elképzelésének, ellenben azok a módszerek, ahogyan irányítottam a csapatot számos szép eredményt jelentettek számunkra. Lényegében úgy futottuk a legjobb évünket, hogy radikális változások nem voltak a felkészülést illetően.”
Mauduit az első három évben viszonylag komoly munkát végzett Alberto Contadorral. A spanyolon kívül Roman Kreuziger állt még viszonylag közel hozzá.
„Ők ketten hívtak elsőként, amikor megtudták, hogy távozok, de a szakma egyéb területeiről is rengeteg telefont és üzenetet kaptam, amely természetesen nagyon jól esett.” – zárta mondandóját
Philippe a tegnapi Japán Kupa alkalmával búcsúzott a Tinkoff-saxo csapatától, de a legfrissebb pletykák szerint már számos gárda megkörnyékezte a jövő év tekintetében.