A brit csapat kedden jelentette be az átigazolásokat. Az érkezők közül kétség kívül Nicholas Roche neve cseng a legjobban, őt a Tinkoff-Saxótól sikerült elcsábítani, amelyben komoly szerepe lehet annak is, hogy Peter Sagan érkezése komoly anyagi terhet ró az orosz-dán gárdára.
Roche az egyik legjobb háromhetes körversenyekre specializálódott segítő, aki Alberto Contador egyik legfontosabb embere volt az utóbbi két évben. Az ő és négy társa érkezésével a Sky még az eddigieknél is jobban fókuszálhat majd a Grand Tourokra és a tavaszi klasszikusokra.
"Mindig magasan vannak az elvárásaink, szeretnénk megnyerni a legnagyobb versenyeket és a most újonnan érkezőknek megvan ehhez a kellő tapasztalata, de a potenciálja is arra, hogy a jövőben tovább fejlődjenek." - nyilatkozta az igazolások kapcsán Dave Brailsford spotigazgató.
Roche mellett talán a második legnagyobb fogás az a Leopold König, aki a NetApp-Endura színeiben idén hetedik volt összetettben a Tour de France-on, amelyen idén vett részt először, a tavalyi Vueltán pedig kilencedik volt és nyert egy szakaszt is, csakúgy, mint a Kaliforniai Körversenyen.
A holland Wouter Poels és az angol Andy Fenn egyaránt az Omega Pharma-QuickStep együttesét hagyta ott a Team Sky kedvéért. Poels számára az idei év a formába lendülésé volt a 2012-es Tour de France-on elszenvedett súlyos sérülései után. Nyert egy szakaszt a Vuelta a Pais Vascón és Rigoberto Urán egyik fő segítője volt a Giro d'Italián, míg a mindössze 24 éves Fenn a belga istálló klasszikus sorát erősítette tavasszal.
Az ötösfogat utolsó tagjának nem kell majd idegenvezetést tartani a csapat főhadiszállásán, hiszen a norvég Lars-Petter Nordhaug két éve éppen a Sky-t hagyta ott a Belkin kedvéért, ahonnan most visszatér korábbi kenyéradójához.
A 30 éves bringás felemás két évet tudhat maga mögött, hiszen a Belkinnél tavaly a hegyi trikót kaparintotta meg, idén pedig egy szakaszgyőzelmet és egy összetettbeli harmadik helyet az Arctic Race of Norway-en, valamint tavaly egy második helyet a Tour des Fjordson, ám az igazán kiugró eredmények elkerülték.
A Team Sky által kiadott közlemény szerint az öt kerékpáros egyelőre a következő szezonban erősíti majd a fekete-kék istállót.
Fotó: Photo Pin